A Balassi Baráti kör

A Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium 2003-ban ünnepelte megalakulásának 50. évfordulóját. Az 1953-ban négy (három első és egy második) osztállyal indult Általános Gimnázium 124 tanulóval kezdte meg az intézmény első tanévét. 2003-ban a 20 osztályban 576 tanuló járt, s az ötvenedik évi ünneplésre készülve felvetődött, hogy az egy évig tartó ünnepség-sorozat egyik programja legyen a régi diákok találkozója, ami aztán meg is valósult, nagy érdeklődés közepette.

 

Ez a régi diákok és tanárok találkozója olyan jól sikerült, hogy a program zárásakor -este 10 óra után is- több osztály jelezte, hogy maradna még egy-két órát jól kibeszélgetni magát. Az éjfél körüli valódi zárórakor távozó egyik régen érettségizett osztály kb. 15 volt tanulója úgy búcsúzott a rendezőktől, hogy ezt az öregdiák találkozót minden évben meg kellene rendezni, mert az aznapi nagy érdeklődés is a létjogosultságát igazolja.

Az ünnepség-sorozat záró programján – 2003. november 16-án – Dr. Lipták Márta és Dr. Gaál József – volt diákok – a Zeneakadémián megrendezett gálaműsorban bejelentették, hogy ők ketten megalakítják a Balassi Bálint Gimnázium Baráti Körét, s mindenkit szeretettel várnak a megalakuló régi diákok társaságába.
A Zeneakadémián elhelyezett jelentkezési lapok közül 54-et töltöttek ki volt diákok, jelezve szándékukat: szívesen csatlakoznának az öregdiákok csapatához.

2003. november 22-én a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium kémia előadójában kevésbé ünnepélyes, de annál meghittebb hangulatban 16-an tettek hitet amellett, hogy a Balassi Bálint Gimnázium Baráti Köre tagjaiként szívesen vesznek részt a gimnázium szellemi és anyagi helyzetének megújításában.

 

 

 

Az alapítók névsora a következő:

Asztalos Attila (1964)
Hegedűsné Földi Emese (1986)
Asztalos Attiláné Tasnádi Ildikó (1974)
Kazinczy Andrea (1979)
Bartal Lajos (1963)
Lajtai Istvánné (1971)
Burger Erzsébet (1977)
Dr. Lipták Márta (1962)
Dr. Dombóvári Csaba (1985)
Molnár György (1989)
Dr. Dulin László (1957)
Nagy-Baranyi Katalin (1986)
Ferencz Imre (1964)
Trischler Ferenc (1978)
Gombos Károly (1962)
Zolcsák Tamás (1986)

2004. január 21-én (szerdán) volt az első, az alakuló ülés 23 fővel. Az alakuló ülés névsora:

A jelenlévők egyetértettek az alapvető célokat, a tagságot és a tagdíjat illetően.

A társaság célja, hogy a jelenlegi Balassi Bálint (volt Fürst Sándor) Gimnázium volt és jelenlegi diákjait, tanárait, a szülőket, valamint mindazokat, akik céljaival egyetértenek, tömörítse a gimnázium támogatása végett. Ez a támogatás szellemi, erkölcsi és anyagi tekintetben is megvalósulhat. A gimnázium a Baráti Kör támogatásával a kerület szellemi és kulturális központjává is válhat.
A társaság tevékenykedéséért nem vár viszonzást.
A jelenlevők “ötletroham”-ot tartottak, és az alábbi célkitűzéseket támogatták:

➢ az öregdiákok ismerjék meg jobban egymás({házibulik, közös akciók stb.)
➢ kommunikáció a mai diákokkal
➢ szervezzünk a gyerekeknek intézetlátogatásokat, melynek során megismernek különböző szakmákat, szak:területeket,
➢ fontos a tanulók motiválása, illetve a szakmák megismertetése, azért, hogy jobban tudjanak pályát választani,
➢ a kerületi szellemi központtá válás jegyében megszervezni a helyi “mindentudás egyetem” -ét – a régi diákok közül (vagy azok baráti körében) kérve fel előadókat.
➢ külsősök, kapcsolataik révén.
➢ az öregdiákok modellek a ma fiataljainak arra, hogyan kezdjék el felnőtt életüket.
➢ a szellemiség átadása.
➢ az emlékek felidézése.
➢ kapcsolat a kerület művészeivel
➢ az “Öregdiákok díja”. (emIékplakett vagy kupa)
➢ a világra való kitekintés – szélesebbre tárjuk a kaput,
➢ az öregdiákok is legyenek időnkét együtt! – mivel ez pozitívan hat ki erre az
együttműködésre,
➢ a gimnázium fejlődését és fejlesztését előmozdítani, ösztöndíj megszervezése, szponzorálása,
➢ az iskolai miliő javítása (festés, sportszer-vásárlás),
➢ fiatalok is legyenek a baráti körben,
➢ tagozatok is alakulhatnak később,
➢ a gyerekekkel folyamatosan kapcsolatot tartani, az ő nyelvükön beszélni,
➢ nem mindenki lesz nagy ember, csak egyszerű papa-mama, erre is nevelni kell a fiatalokat!
➢ speciálkollégiumok indítása,
➢ a várható buktatók bemutatása.

Az ülés végén megválasztották a vezetőséget, és meghatározták a találkozók gyakoriságát, időpontját. A BBGBK ülésen megjelent résztvevői az alábbi személyeket választották be a vezetőségbe:

Tiszteletbeli elnök: Juhász Jenő

Összekötő: Bartal Lajos

Tagok: Bíró László
Domán Mária (pénztáros)
Dr. Dulin László
Dr. Gaál József
Kazinczy Andrea
Molnár György
Dr. Szalay Katalin
Szomor Katalin

A vezetőség abban állapodott meg, hogy egyelőre “mindenki mindent csinál”, a funkciók csak a formális megalakuláskor kerülnek kiosztásra, és ekkor véglegesítik a vezetőséget is, figyelembe véve a vezetőség tagjainak addigi aktivitását is.

A társaság megállapodott, hogy ezentúl minden hónap utolsó szerdáján találkoznak a gimnáziumban 18 órakor.

A gimnázium honlapja: www.balassi-bp.hu / Balassi Baráti Kör